Ifi: Szépen, lassan, felfelé...

Nagyon fontos siker volt ez.

Győzelmi kényszerben volt, s arra is készült ificsapatunk a hétvégén, amikor a forduló kezdete előtt az egy ponttal mögöttünk tanyázó Koroncó látogatott hozzánk. A meccsnek alapvetően egy 4-1-4-1-es felállással vágtunk neki, ami a későbbiek folyamán nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kapunkig minél kevesebbszer jussanak el a vendégek…

A mérkőzésen szinte végig mi irányítottunk, s nekünk akadt több helyzetünk is, melyek közül már a 12.percben kihasználtunk egyet: egy kirúgás után Pintér Roli csúsztatta tovább a labdát, ami Balázs Dominikhez került, aki nagyszerű ütemben ugratta ki a köztudottan nem a lassúságáról híres Horváth Mátét, aki aztán egészen a kapuig gyalogolva, ott pedig a kapus mellett eltolva a labdát könnyedén a  kapuba helyezett. (1-0) Remek volt ez kezdésnek, így a koroncóiaknak is fel kellett venni a meccs ritmusát, ami sikerült is nekik. Noha ugyan leginkább pontrúgásból veszélyeztettek, élvezetes kis találkozót láthattak a nézők. A félidő további részében helyzetek még voltak, gól(ok) viszont már nem, így a fordulás után egy újabb, izgalmas negyvenötperc következhetett…

A második játékrészben tovább folytatódott az adok-kapok, voltak kapufák is, mindkét oldalon, míg nem a 65.percben egy kérdéses szituációt követően szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat a kapunktól úgy jó 20-23 méterre, amit aztán mértani pontossággal értekesítettek is. (1-1) No de, szerencsére nem tartott sokáig a Koroncó öröme, ugyanis két perccel később Horváth Máté második találatát is megszerezte, miután a vendégvédelem bizonytalanságát kihasználva szerzett újabb gólt. (2-1) Gyorsan jött tehát a válasz, ráadásul a vezetést jelentő gólunk volt ez, ami mint később kiderült, a mérkőzés utolsó, s mindent eldöntő találatának bizonyult. A hátralévő időben tehát kapufák voltak, de gól már nem született, így végül is ha szűkösen, de jogosan nyerte meg 2-1-re ificsapatunk a találkozót!

Összességében nagyon fontos győzelem volt ez, mellyel sikerült a „felsőházba” jutnunk, ahonnan már csak a további feljebb lépkedés vár ránk, amire képesek is vagyunk! Gyerünk tovább srácok, HAJRÁ GYAFA!!!
 

2016. szeptember 25., vasárnap
Győr-Moson-Sopron Megyei II.o., Keleti cs., U19, 7. forduló
GYŐRASSZONYFA-TARJÁNPUSZTA SE  –  Koroncó KSSZE   2:1  (1:0)
Győrasszonyfa, Király Bálint sportpálya, vezette: Saly M.
gólszerzők: Horváth M. (12' 67')  illetve  Takács P. (65')

Győrasszonyfa-Tarjánpuszta SE:
Peidl M. (Dékány R. 88') - Kodolányi A. - Kállai B. - Szaló F. - Kalapos K. - Pintér R. - Horváth D. - Tóth V. - Tóth A. (Szakács M. 90') - Horváth M. - Balázs D. (Tüske M. 81')

vezetőedző: Pekker Balázs

Block
- Fő támogatóink -
...és még sokan mások!

Beszéljenek a számok...

Fontos infók

Keresés

Győrasszonyfa-TSE hivatalos honlapja ® sportegyesulet.gyorasszonyfa.hu