15 perc foci + 4 gól = GYŐZELEM

Ilyenből, többet!

Nagy fogadkozások előzték meg felnőtt csapatunk hétvégi meccsét, amikor is hazai pályán fogadhattuk a Börcs csapatát. A játékosok érezték, hogy most aztán tényleg csak a győzelem jöhet szóba, s végre el kéne már kezdeni futballozni és gyűjtögetni a pontokat…

A srácok olyannyira nagy elánnal kezdtek, hogy mindjárt az első támadásunk gólt eredményezett: a 2.percben a visszatérő Samu Bence verte be tizennégy méterről a kapuba a lefejelt labdát, GÓÓL! (1-0) Az első negyedóra mérhetetlenül nagy gyafai nyomással telt, konkrétan tényleg nekiestünk a börcsieknek! Három perccel később aztán újra zörrent a háló: Kállai Ricsi futotta le a körülményes védőket a bal oldalon, majd a tizenhatoson belülre érve szépen tette el a kapus mellett a labdát, megszerezve ezáltal első felnőtt bajnoki gólját! (2-0) Az álomszerű kezdés tovább folytatódott, a fiúk nem ismertek lehetetlent, a gyafai drukkerek pedig a kezüket dörzsölték, s rendkívül boldogok voltak, hisz rég látták már így játszani és küzdeni szeretett csapatukat! A 12.percben aztán jött a harmadik hazai találat: egy gyors kontra végén Dobos 'Gabó' Gábor lőtt hasonló gólt, mint korábban az első volt, így 3/3-as mutatóval, 100%-os helyzetkihasználással vezettünk szűk negyedóra után… (3-0) A börcsiek nem is bírták idegekkel, s nehezen emésztették meg a gyorsan bekapott gólokat, de a félidő második felére ráfordulva kijöttek a szorításból, s próbáltak minket a kapunk elé szorítani. A gyafai elszántság kezdett alábbhagyni, de azért még a félidő végig kitartott. A vendégek igazi veszély nélkül futballoztak, pontrúgásokból próbálták csökkenteni a hátrányt, míg mi főleg a kontrákból voltunk veszélyesek. A szünetet jelző sípszó előtt 10 perccel aztán még újra betaláltunk: Samu Dávid kimaradt ziccere után nem sokkal később öccse, Bence duplázott, aki közelről „pofozott be” a rövidre egy szögletet (4-0), így megnyugtató, négygólos előnnyel, s kissé fáradtan vonulhattunk pihenőre…

A második félidőre jóval visszaesett az elsőben mutatott teljesítményünk, így kiegyenlítetté, s egyúttal keményebbé vált a meccs. Mindkét fél csak ritkán járt a kapuk előtt, sok helyzet nem igazán akadt. Részünkről Kemény Ádi tekerése volt említésre méltóbb, míg a börcsiek inkább távolról riogattak. Amikor pedig szinte már teljesen lepörgött a maradék idő, a 93.percben ajándékoztunk egy 200%-os ziccert a vendégeknek, akiktől talán nagyobb bravúr lett volna, ha kihagyják, mintsem hogy belövik azt, amit persze meg is tettek. (4-1) Ezután sok mindenre már nem is maradt idő, egy hónap után újra nyertünk, ezúttal 4-1-re!

Összefoglalva a látottakat elmondhatjuk, hogy lényegében 15 percet focizva megnyertük ezt a mérkőzést! Az első félidőben a régi arcát mutatta a csapat, s ezúttal a helyzetkihasználással se volt gond! Kell még egy kis erőnlét és koncentráció a második félidőre és akkor nem lesz ezzel gond! Szép volt srácok, HAJRÁ GYAFA!!!
 

2016. október 10., vasárnap
Győr-Moson-Sopron Megyei II.o., Keleti cs., 9. forduló
GYŐRASSZONYFA-TARJÁNPUSZTA SE  –  Börcs KSE  4:1  (4:0)
Győrasszonyfa, Király Bálint sportpálya, vezette: Czifrik B.
gólszerzők: Samu B. (2' 35'), Kállai R. (5'), Dobos G. (12')  illetve Szilágyi V. (93')

Győrasszonyfa-Tarjánpuszta SE:
Kósa (Peidl M. 92') - Szita (Herczeg A. 48') - Takács T. - Czigler - Kemény Á. - Sebestyén Z. (Kemény Zs. 58') - Samu B. (Polcsák 46') - Dobos G. - Samu D. - Szalay D. - Kállai R. (Dunst M. 79')

vezetőedző: Sokorai Szabolcs

Block
- Fő támogatóink -
...és még sokan mások!

Beszéljenek a számok...

Fontos infók

Keresés

Győrasszonyfa-TSE hivatalos honlapja ® sportegyesulet.gyorasszonyfa.hu