„Egy jó vállalkozás egy jó haszongépjárművel kezdődik.”

Bizonyára sokan ismerik ezt a mondást, ami a győrasszonyfai utánpótlásra hatványozottan igaz. Most egy remek alkalmunk nyílik arra, hogy egy kicsit a dolgok mögé lássunk, s megtudjuk, kinek is köszönhetjük (remek edzőinkön kívül), hogy még ma is itt tart az egyesület…

Szaló Ernőt jó eséllyel kevesebben ismerik, mint ahogy elsőre gondolnánk, mégis, éveken át nagyon fontos láncszem volt csapatunk életében, aki csendes szakemberként remek munkát végzett a háttérben. 1954-es születésű, tősgyökeres tarjáni, még ma is Tarjánpusztán él, s évek óta a falugondnoki feladatokat látta el, beleértve a sokak által jól ismert Volkswagen falubusz, a Bakony Expressz karbantartását is. De ne szaladjunk ennyire előre…

Ernő (bá) annak idején maga is rendszeresen rúgta a bőrt, alapembere volt a 70-es években sikert sikerre halmozó Pannonhalmának. Az évek aztán egyre inkább felgyorsultak, de ő remek emberként továbbra is tette a dolgát, mígnem elérkezett a 2010-es év. Az a bizonyos év, amikor falugondnoki feladatkörbe állt, egyidőben a falubusz érkezésével és az első U16-os, serdülő csapatunk létrejöttével. (anno még Táp néven)

Ernő (bá) ezalatt a hét év alatt, mindenféle zokszó és mindenféle gond nélkül csendben tette a dolgát, s amikor bármelyik csapatunk, többségében az utánpótlás egy idegenbeli túrára utazott, a Bakony Expressz műszakilag és tisztaságilag is tökéletesen állapotban volt. Nem egyszer, hanem mindig…

Közel háromezer kilométernyi túra, megannyi győzelem és bú, de a busz mindig készen állt. Ahogy most is, mikor már Ernő (bá) részéről eljött a nyugdíj, a búcsú ideje…

Ezt a hét évet nehéz szavakba önteni, de mi csak egy valamit szeretnénk mondani: KÖSZÖNJÜK!!!

-- Fő támogatóink --

Copyright © 2017 SoftwareAce Bt. .::. Minden jog fenntartva!