U14: Győzelem a Gyirmót ellen!

Utánpótlás csapataink továbbra is a tőlük megszokottak szerint, minden évben bravúrosan szerepelnek, amit a mostani csütörtöki forduló is alátámasztott.

A Pekker Balázs dirigálta U14-es csapat ugyanis óriási győzelmet aratott a Gyirmót csapata ellen, 4-2 arányban. A srácok már az első játékrészben ellentmondást nem tűrően játszottak, hisz 8 perc eltelte után már két góllal vezettek, ami a szünetre már négygólos előnnyé gyarapodott. (4-0) A gyirmótiaknak sokáig nem ízlett ez a forgatókönyv, hisz igazán veszélyes helyzetek nélkül, átlövésekkel tudták le az első negyvenöt percet. A második félidőben a gyafai csapat kissé elfáradt, ám végig hősiesen védekezve, s rendre veszélyes kontrákat vezetve nem forgott veszélyben ez a siker, még ha a gyirmótiak két szép góllal közelebb zárkóztak a hajrában. (4-2)

Pekker Balázs tehát joggal lehet büszke "fiaira", akik bátran, igazi csapatként, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést, s léptek fel a tabella harmadik helyére, éppen a gyirmótiakat megelőzve. Reméljük és bízunk benne, hogy hasonló lesz a tavaszi folytatás is! Szép volt srácok, Hajrá GYAFA!!!

A meccs jegyzőkönyve: https://adatbank.mlsz.hu/match/49/8/19390/8/1441744.html

Tabella:

Block
- Fő támogatóink -
...és még sokan mások!

Beszéljenek a számok...

Fontos infók

Keresés

Győrasszonyfa-TSE hivatalos honlapja ® sportegyesulet.gyorasszonyfa.hu